Sullenberger negyven éve repül, korábban hét évig a légierőnél volt vadászpilóta, 1980 óta pedig a US Airwaysnek dolgozik. Sullenberger kiképzőként is dolgozik, saját cége pedig biztonsági tanácsadással foglalkozik, többek közt vészhelyzetek kezelésére állít össze forgatókönyveket. A gép a New York-i LaGuardia repülőtérről szállt fel helyi idő szerint délután 3. 26-kor, úti célja az észak-karolinai Charlotte volt. A Szövetségi Repülésügyi Hatóság (FAA) szóvivője, Laura Brown azt mondta: a gép a felszállás után körülbelül három perccel madárral vagy egy madárrajjal ütközött, amitől leállt a motor. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint semmi sem utal arra, hogy terrorcselekmény történt volna. A gép útja a felszállástól a kényszerleszállásig "Pár perccel a felszállás után egy hangos csattanást hallattunk, majd a gép megremegett egy kicsit" - mondta a balesetről a CNN-nek az egyik utas, aki szerint füst szagot éreztek, ezt követően pedig a gép elkezdett zuhanni. Egy másik utas, Jeff Kolodjay azt mesélte, hogy miután a pilóta bejelentette, hamarosan lezuhannak, mindenki imádkozni kezdett a fedélzeten.
"Én úgy öt Üdvözlégy Máriát mondtam el" - emlékezett Kolodjay, aki golfozni indult Charlotte-ba. "Először azt hittem, hogy terrortámadás történt, de láttam, hogy pilóta próbálja a víz fölé emelni a gépet. A repülő néhány másodperc múlva lefelé indult meg, majd pedig a folyóba csapódott" - mondta a BBC-nek az egyik szemtanú, aki a lakása ablakából nézte végig a balesetet. Még több fotóért kattintson a képre! A pilóta a hiba észlelése után vissza akarja fordítani a gépet a repülőtérre, amire meg is kapja az engedélyt, de ekkor már New Jersey fölött jár, ahonnan - a toronnyal folytatott utolsó rádiós kapcsolat szerint - a New Yersey-ben lévő Teterboro reptérre akarja irányítani a gépet. Végül úgy dönt, hogy sima felületet kell találnia a landoláshoz, ezért a Hudson folyó felé veszi az irányt. Az ekkor 280 kilométeres sebességgel száguldó 77 tonnás Airbust sikerül ellenszélbe fordítania, így csökkeni kezd a sebessége. Sullenberger kapitány azt is meg tudja akadályozni, hogy a gép orra lelógjon, és a függőlegeshez közelítően csapódjon a vízbe.
Szemtanúk szerint végül lassan, laposan szállt le a gép, ahogy azt tanítják. A kényszerleszállás után az Airbus az ablakokig süllyedt a jéghideg vízbe, sokan a szárnyakra másztak. A levegő hőmérséklete ugyanis mínusz 6, a vízé plusz 6 Celsius fokos volt. A gép a mentés után teljesen elmerült. Egy csecsemő is volt a fedélzeten, akit anyjával együtt időben egy mentőhajóba segítettek. A pilóta az eset után állítólag felhívta a feleségét, aki semmit sem tudott a történtekről, és annyit mondott neki, hogy a csütörtöki járattal akadt egy kis közjáték. A baleset az eddigi tél egyik leghidegebb napján történt. A gépet Chesley B. Sullenberger kapitány vezette, aki 1980 óta dolgozik a légitársaságnál, korábban vadászpilóta volt a légierőnél és megjárta Vietnamot is. Az 57 éves féri negyvenéves repülési tapasztalattal rendelkezik. A madár a légi közlekedés gyenge pontja Néhány amerikai lap szerint a baleset oka, hogy legalább egy kacsa repült a hajtóműbe, mások szerint egy vagy két madárrajjal ütközött a gép.
Értékelés: 302 szavazatból Az aktuális rész ismertetője: 2009. január 15. : Alig két perccel azután, hogy maga alatt hagyta a New York-i LaGuarda Repülőtér aszfaltját, a US Airways 1549-es járata madárrajnak ütközött, s mindkét hajtóműve leállt. A zuhanó gépen a legénység megpróbálta újraindítani a motorokat, de eredmény nélkül, így Chesley Sullenberger kapitánynak nem maradt más választása, mint megkísérelni a lehetetlent: a New York és New Jersey közt kínálkozó egytelen szabad területen, a Hudson folyón letenni az Airbus A-320-ast. A művelet a csodával határos módon sikerült, a fedélzeten tartózkodó 155 ember sértetlenül úszta meg a kényszerleszállást. A kérdés azonban továbbra is nyitva maradt: Miként küldhette egy madárraj zuhanópályára a világ egyik legkorszerűbb utasszállító repülőgépét? A műsor ismertetése: A sorozat bemutatja az utóbbi évtizedek néhány nagy légi katasztrófájának legizgalmasabb pillanatait, és pilóták, szakértők, valamint szemtanúk segítségével megpróbál választ találni a mindannyiunkat foglalkoztató kérdésre: miért kellett bekövetkeznie ezeknek a tragédiáknak?
A leszállás bravúrosan sikerült, a repülőgép sárkányszerkezete egyben maradt, a fedélzeten tartózkodó mind a 155 ember túlélte a balesetet. A cikk a hirdetés alatt folytatódik. A balesetben öten súlyosan, 95-en könnyebben sérültek meg. A fedélzetről a vészkijáratokon át a vízen lebegő repülőgép szárnyaira menekültek az utasok, onnan pedig a segítségükre siető hajók, csónakok és kompok mentették ki őket. A repülőgép később elsüllyedt, de néhány nappal az eseményt követően kiemelték a folyóból, ma egy múzeumban tekinthető meg. A hudsoni csodáról később film is készült, amelyben Tom Hanks játszotta Sullenberger kapitányt. Az eset azért is vált világhírűvé, mert biztonsági kamerák megörökítették a leszállás folyamatát, majd tévéstábok és szemtanúk az utasok mentését. Dokumentumfilm az eseményről Rádióforgalmazás Korabeli tudósítás Így emlékezett Sully-kapitány 10 év távlatából az ABC Newsnak adott exkluzív nyilatkozatában
Az Airbus vezetője dupla madárbecsapódást jelentett az irányítótoronynak, ami jelentheti azt, hogy két madárral ütközött, de azt is, hogy mindkét hajtóműbe került egy-egy madár, sőt, akár azt is, hogy több madárral ütközött - állítják amerikai biztonsági szervezetek. Szerintük mindenesetre nem egyszerű madarakat számolgatni fel-és leszállás közben. A Delta Air Lines egy nyugalmazott pilótája az AP hírügynökségnek azt mondta: nem szokatlan, hogy repülőgépek madarakkal ütköznek. A repülésirányító torony értesíteni szokta a felszálló gépeket, ha madarakat észlel a térségben. A legtöbb esetben nem történik semmi, de előfordulhatnak súlyos következmények is - írja a Welt című német lap. Az utasszállító gépeket szinte kizárólag fel-és leszállás közben, 1500 méter alatt veszélyeztetik madárrajok, mivel a 6000-9000 méteres utazási magasságban már ritkán fordulnak elő. A Ferihegyi reptér irányítótornyának egyik munkatársa az [origo]-nak azt mondta, Ferihegyen is ismernek olyan eseteket, amikor madár repül a hajtóműbe: tavasztól-őszig akár havi egy ilyen bejelentés is érkezik, de a magányosan röpködő madarakat "simán bedarálja" a gép.
Egy évvel később Sullenberger kapitány nyugdíjba vonult, Skiles elsőtisztet pedig kapitánnyá léptették elő. A történeten alapuló film 2016 szeptemberében került a mozikba, Sully – Csoda a Hudson folyón címmel, Clint Eastwood rendezésében, Tom Hanks és Aaron Eckhart főszereplésével. Kapcsolódó szócikkek [ szerkesztés] Sully – Csoda a Hudson folyón Jegyzetek [ szerkesztés] Források [ szerkesztés] "US Airways Flight 1549 Initial Report" (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. ) További információk [ szerkesztés] "The Demise of the Airline Pilot" (angol nyelven). "'The Miracle on the Hudson' Teaser" (angol nyelven). "Hudson Miracle Approach Chart" (angol nyelven). "Stayed high & dry on my trip to N. C. " (angol nyelven). január 17. ) "Hősként ünneplik a vízreszállt repülőgép pilótáját" (magyar nyelven).. ) "Újra repül a vízre kényszerleszállt kapitány" (magyar nyelven). október 2. )
A US Airways 1549-es járatának balesete Adatok Dátum 2009. január 15. Helyszín Hudson folyó, New York City Ok madárütközés Indulási állomás LaGuardia repülőtér Célállomás Seattle–Tacoma nemzetközi repülőtér Halottak 0 Sebesültek 100 Túlélők 155 Repülőgép Repülőgép Airbus A320 Üzemeltető US Airways Lajstromjel N106US Utasok 150 fő Személyzet 5 fő A US Airways 1549-es járatának balesete Pozíció az USA térképén é. sz. 40° 46′ 10″, ny. h. 74° 00′ 17″ Koordináták: é. 74° 00′ 17″ A Wikimédia Commons tartalmaz A US Airways 1549-es járatának balesete témájú médiaállományokat. 2009. január 15 -én a US Airways 1549-es járata a New York -i LaGuardia repülőtérről az észak-karolinai Charlotte -ba, a Charlotte Douglas nemzetközi repülőtérre, majd utána a Seattle–Tacoma repülőtérre tartott, amikor 3 perccel a felszállás után az Airbus A320 gép balesetet szenvedett: összeütközött egy csapat kanadai lúddal, melynek következtében mindkét hajtóműve leállt. Az utasszállító repülőgép ezután sikeres kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón.